Bemutatkozás

1986-ban születtem, 2003. július elején vakultam meg teljesen. Ettől kezdve minden egészen új színezetet kapott. Más nézőpontból kellett megvizsgálnom az életem, és döntenem kellett a “lefekszem és elpusztulok (megöl az önsajnálat, vagy az unalom)”, vagy a “felkelek és tovább megyek (küzdelmekkel, fájdalmakkal)” között. Én az utóbbit választottam, révén mindig is harcos lélek voltam. Így kerültem bele egy rasszok, társadalmi csoportok és nemek fölött átívelő kisebbségbe, a vakságba. Ennek a kisebbségnek is a többihez hasonlatosan meg kell küzdenie a maga sztereotípiáival, önértékelési zavaraival. Kicsit mindig kilógtam a sorból, látó ismerőseim számára nem voltam “elég vak”, aki beleillene az elképzeléseikbe, de “elég látó sem”, meglévén a saját korlátaim. Hasonló helyzetben vagyok a “vakok társadalmában” is, így egy érdekes köztes létben élem az életem: Sehová sem és mindenhová tartozom egyszerre, így mindkét világba „beleláthatok”.

Ez a fajta nyugodt szemlélődési helyzet segített hozzá, hogy stand-up előadásokat kezdjek tartani. Az általam elmesélt történetek mindegyike igaz, és biztos hogy nem csak velem esnek meg ilyenek, de én vállaltam fel, hogy el is mesélem őket. Nálam soha nem a mesélő, hanem maga a gondolat a lényeg. Nem arra vágyom, hogy úgy ismerjenek meg, hogy “ő” mondta, hanem, hogy velem összefüggésben eszébe jusson az embereknek, hogy ezt már hallottam valahol. Vakságom tagadhatatlan előnye, hogy nem vakít el a reklámok felületes csillogása, és igyekszem ennek előnyeit mindenhol kihangsúlyozni. Nem problémaként tekintek a saját vakságomra, hanem elfogadom körülményként, és pontosan tudom, hogy ennek a körülménynek a figyelembevételével kell élnem az életem. Nem a “vak vagyok” gondolat irányítja a hétköznapjaimat, hanem a “dolgozó / apuka / férj / élettárs / fellépő” szerepkörökkel járó feladatokat kell elvégeznem azzal a plusz körülménnyel, hogy nem látok. De ugyanígy lehetnék alacsony, szőke vagy bármi más is. Minden jelző csak egy körülményt jelöl, nem jellemrajz, nem határoz meg alaptulajdonságokat.

A mindennapokban az utcán, ha akarom -ha nem, sok emberrel kerülök kapcsolatba. Látom, érzékelem az ő félelmeiket, görcseiket, és szeretném kicsit oldani ezeket. Mivel több szervezet és intézmény felkérésére országszerte tartok tapasztalataimról, törekvéseimről úgynevezett érzékenyítő előadásokat, illetve 2014 óta folyamatosan lépek fel stand up műsorokkal, adta magát az ötlet, hogy e két műfajt vegyítve új tartalmakat hozzak létre.

Életem során nem ültem ölbe tett kézzel mások segítségére és együttérzésére várva, rengeteg helyen megfordultam már. Szeretném, ha az én hibáimból, kudarcaimból, félelmeimből – illetve sikereimből és tapasztalataimból más is tanulhatna, ha a megoldásaimból más is levonhatná a saját következtetéseit.

1977-ben születtem, Budapesten. A szocializáció alapvető élményei egy peremkerületi lakótelepen értek, annak minden jellemfejlesztő tanulságaival együtt. Önállósodva ezt később 17 költözés követte, kevés olyan része van a városnak, ahol nem éltem még – illetve a Pécsi Tudományegyetem hallgatójaként e városról is mély benyomásokat gyűjthettem.

Nagy adag lelkesedéssel és naivsággal először a kulturális közigazgatásban helyezkedtem el, a felnőtté válás folyamata itt, minisztériumi szakmai tanácsadóként zárult le végleg. Mentális egészségem megőrzése érdekében lényegében elmenekültem erről a pályáról – hogy a piaci viszonyok között is megméretve magam, mindent előröl kezdve, végül egy nagy pályázatíró cég területi igazgatójaként tegyem meg még egyszer ugyan ezt. Ez a két mondat közel két évtizedet fed le, így, azt hiszem, nyugodtan elmondhatom magamról, tisztában vagyok mind a köz-, mind a privát szférában dolgozók napi küzdelmeivel, görcseivel és fejfájásaival.

Miután kétszer is megjártam a szamárlétrát, egyéni vállalkozóként igyekszem érvényesülni, tovább gyűjtögetve az élményeket és az élet-morzsákat, melyekből csipegetve 2014 óta lépek fel stand up esteken. Mindig az emberi cselekedetek mozgatórugói, az alapvető motivációk és felvett társadalmi szerepek érdekeltek – illetve leginkább az, amikor félrecsúszik a maszk, és láthatóvá válik alatta maga az ember. Ezt a fajta érzékenységet és kíváncsiságot korábban egy beteg gyermekeket segítő alapítvány önkénteseként tudtam kiélni, de amióta apa lettem, erre már sajnos nem jut időm – így maradt a színpad és a történet mesélés.

Az érzékenyítő előadások és a stand up keverékének receptje Peti agyából pattant ki. Releváns mondanivaló, a társadalmi felelősségvállalás alapvető kérdései ütköznek a munkahelyi elvárásokkal, a szociális görcsök oldására törekvés találkozik a humorral, mindez játékokon és személyes történeteken keresztül. Rég óta lépünk már fel együtt, mégis minden alkalommal megtiszteltetés, hogy részt vehetek ezeken az utazásokon – vidámságba, nevetésbe csomagolt érdemi mondanivaló, számomra ez a Békaperspektíva.